2015. július 30., csütörtök

A kezdetek

1.rész


A történet egy városban kezdődik, ahol több 100 ezer ember élt. Köztük volt egy farkasember, de titkolta, minden nap ugyan úgy viselkedett mint az átlagos emberek. Eljárt a boltba, a piacra, nyáron a strandra. Esténként elment az erdőbe és ki engedte a fáradt gőzt, de ezt már mint farkas, egy kicsit félt az elején hogy bárki is rájön a titkára, de egyszer eszébe jutott, vajon ő az egyedüli farkasember a Földön? Vagy vannak még rajta kívül mások is? És igen rajta kívül létezik sok másik farkas is. Az egyik kicsit másabb mint ő, vadonba él mint farkasnő, magányosan járva az útját. Egyedül vadászva nem is olyan régen eszébe jutott milyen is lenne ha nem csak ő egyedül lenne farkas, hanem volna egy társa is, de ezt már elfelejtette, mert úgy gondolta ő egyedül létezik. Az egész vadonba esteledett, mind a két farkas mint szokásához híven elindultak egy sziklára, persze mind ketten máshova, így elkerülték egymást, mikor oda álltak a szikla peremére csak azon járt mindkettő agya hogy milyen is lehetne ha lenne társa.. 

Folytatjuk~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése